Kiállítás

Vissza

2018. november 30.

Katona József Emlékház, Kecskemét

Új időszaki kiállítás nyílt a Katona József Emlékházban

1018. november 30-án.

A Szülőházból Emlékház című tárlat az épület elmúlt 50 évét jeleníti meg.

 

A kihelyezett relikviákon keresztül ismerhetjük meg azt, hogy vált a Katona család egykori lakhelye, a Hírös Város egyik legkedveltebb kiállítóhelyévé. 1968-ban, a 600 éves Kecskemét rendezvények során hirdették meg az első Katona emlékkiállítás megnyitását. Az épület 1970-től hivatalosan is viseli az emlékház nevet. A tárlaton láthatunk egyebek mellett Bodri Ferenctől Bánk bán illusztrációkat, Simándi József alkotásokat, díszletterveket, képeket Tóth László polgármesterről, részleteket Tari István műveiből, megismerkedhetünk Tavaszy Noémi kiállításaival, de megemlékeznek Bibó István életéről és munkásságáról. A rendezvényt Székelyné Kőrösi Ilona, történész, főmuzeológus nyitotta meg.