Móricz Zsigmond Emlékház - Prügy

Prügy

Emlékház

Szerencstől, a Hegyalja kapujától tíz, Tokajtól, a szőlő és bor városától húsz kilométerre, a Taktaközben található a 2700 lelket számláló település, Prügy. A község idegenforgalmi nevezetessége a Móricz Zsigmond Emlékház, mely történelmi emlékekben bővelkedő régió egyik jeles irodalmi kultuszhelye. Móricz Zsigmond itt töltötte gyermekkorának néhány meghatározó esztendejét. A napjainkban emlékházként funkcionáló, 19. század végi hármas osztású parasztház 1897-ben épült. A nádtetővel fedett, meszelt falú vályogház helyén állt az a ház, melyet Móricz Bálint 1887-ben vásárolt meg, s 1891. december 27-én éjjel leégett. Ezt követően a portának öt tulajdonosa volt 1892 és 1971 között.

A ház 1971 óta működik Móricz Zsigmond Emlékházként. Állandó kiállítás keretében megtekinthetők a korabeli (19. század végi) paraszti élet bútorai, használati tárgyai, munkaeszközei; valamint helyi dokumentumokra, illetve dokumentumok másolataira, fényképekre, könyvekre, könyvritkaságokra épülő tárlat emlékezik meg Móricz Zsigmond életútjáról.

Az emlékház berendezési tárgyait, valamint a Móricz család prügyi tartózkodásának emlékeit néhai Tassonyi András pedagógus gyűjtötte össze. A „Mint kagyló sebéből gyöngyszem” című állandó irodalomtörténeti kiállítás Móricz Zsigmond, illetve a Móricz család prügyi tartózkodásának éveit mutatja be. Ezeket az esztendőket eredeti dokumentumok – születési anyakönyvi kivonatok, levelek, térképek – nemes másolatai, illetve gazdag fotóanyag szemlélteti. A fotókat és dokumentumokat könyvmakettek teszik változatosabbá. Köztük a feleségének, Jankának készíttetett egyedi Légy jó mindhalálig könyvborító másolata. A kiállítás érdekessége az ún. Fehér könyv másolatának közzététele, melynek eredeti példánya a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtörténeti ritkasága. A tárlat képeit olyan Móricz-művek részletei kötik össze, amelyek prügyi élményeket közvetítenek. A Parasztportrék című állandó néprajzi kiállítás a 19-20. század fordulójának szegény-, illetve középparaszti világát mutatja be. A tárlat része egy korabeli bútorokkal és használati tárgyakkal berendezett tisztaszoba és pitvar. Ezt a belső teret olyan fotók egészítik ki, amelyek a hagyományos paraszti életet: munkát, szórakozást mutatják be. Középpontban a gyermekmunka és a gyermekjátékok, hiszen Móricz Zsigmond is gyerekként került a faluba.

A kiállítás bútorai, használati tárgyai nem Móricz-relikviák, hanem a Taktaköz korabeli paraszti eszközei, tárgyai. A tárlat a Prügy Községi Önkormányzat, a Móricz Zsigmond Általános Iskola, a Herman Ottó Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával valósult meg 2004-ben. 2008-ban az Irodalmi Emlékházak Reneszánsza program keretében az épület tetőszerkezete újult meg.

„Köszönöm Tügynek, a tügyieknek. Megtanítottak szenvedni már kisfiú korban. S ezzel megacélozták a szívemet. Hogy mindhalálig harcolni bírjak az ártatlan igazságért. Ezt Tügy tette.”

Életem regénye, 1939

Egyéb információk

A kiállítást rendezte: Szilágyi Péter, Tóth Arnold
Látványterv: Kiss László

Móricz Zsigmond

Móricz Zsigmond (1879–1942), a magyar próza egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású képviselője július 2-án született Csécsén. Életének első hat esztendejét töltötte a kis szatmári faluban. A szülőföld, a "boldog sziget" varázsa egész életét meghatározó élményt jelentett számára, számos művének volt ihlető forrása (A boldog ember, Életem regénye). Később gyermekkorának néhány meghatározó esztendejét töltötte Prügyön 1887 és 1892 között. A faluban folytatta a Túristvándiban megkezdett elemi iskolai tanulmányait, s innen íratta be édesapja a Debreceni Református Kollégiumba. A prügyi református templom falai között konfirmált 1891 tavaszán. A Móricz család tönkremenve, elszegényedve került a faluba, ahol az író édesanyjának, Pallagi Erzsébetnek éltek rokonai. A gyermek Zsigmond a „boldog sziget”-et jelentő Csécséről idegen környezetbe került, megszenvedve a szegénység és a nélkülözés által kiváltott sebeket.

Két évtizeddel később felnőttként tért vissza a Tiszahátra népdalokat gyűjteni. Ekkor döbbent rá, hogy a falu élete, a benne élők sorsa bonyolultabb, mint gondolta, hogy igaz emberi portrék, helyzetek, konfliktusok megmutatása csak új poétikai eszközökkel lehetséges.

Munkája során nemcsak a népdalokat, a népmeséket jegyezte föl, hanem megfigyelte azoknak az életét is, akiktől a ’kincset’ kapta. Tanulmányozta a mesélők beszédének tempóját, hangszínét és hanglejtését, emlékezetébe véste gesztusaikat. A gyűjtésnek ez az összetett technikája jelentősen hozzájárult prózanyelvének megújulásához; később végtelenül árnyalt, rendkívül bonyolult beszédmódokat is képes volt rögzíteni. Nincs prózairodalmunkban még egy alkotó, aki műveiben olyan pontosan és drámaian tudná papírra vetni a beszélt nyelvet, mint ő. A kulturális valóságként is átélt faluélményt műveinek hátterében szinte mindig ott találjuk, különösen akkor, ha valaki vagy valami akadályozza hősei egyéniségének szabad kibontakozását (Sárarany, Pillangó), vagy lehetetlenné teszi az emberhez méltó életet (Tragédia, Szegény emberek, Barbárok). A népből újjászülető, művelt Magyarország megteremtésének lehetősége gyűjtőútjain merült fel benne először. Ezt az eszmét később programszerűen is vállalta szerkesztőként a Nyugatban (1929–1933), és később saját lapjában, a Kelet Népében (1939–1942). A magyar irodalom hagyományosan nemzetinek nevezett, szolgálatot vállaló vonulatának egyik emblematikus alakja, akinek az irodalom több volt, mint művészet, neki „az írás az élet minden gazdagságát jelentette: magát az életet.”

H. Bagó Ilona

Móricz Zsigmond főbb művei

Hét krajcár, 1908

Tragédia, 1909

Sárarany, 1911

Az Isten háta mögött, 1911

Boldog világ. Állatmesék, 1912

Nem élhetek muzsikaszó nélkül,1916

Szegény emberek, 1917

Légy jó mindhalálig, 1920

Pillangó, 1925

Úri muri, 1928