Weöres Sándor - Károlyi Amy Emlékház

Csönge
    Emlékház

    A település legnagyobb fiának, a gyermekkorát itt töltő Weöres Sándornak állít emléket a szépen felújított szülői házban berendezett állandó kiállítás. A költő halálának évében (1989) átadott első emlékszoba nemrégiben újjászületett, s 2006-ban nyerte el jelenlegi formáját. A ma már a költő házaspár életművét bemutató, európai színvonalú Weöres Sándor - Károlyi Amy Emlékház a hagyatékból származó bútorok, könyvek, fényképfelvételek, kéziratok, relikviák segítségével idézi meg a két költő emlékét.

    Az épület melletti emlékparkban áll Weöres Sándor ötnegyedes életnagyságú bronz mellszobra (könyvében a kiállítás címét is adó, Vas megyei üdvözlet c. vers „kéziratával”), amelyet Segesdi György szobrász alkotott a költő születésének 90. évfordulójára.

    1913. június 22-én született Szombathelyen, gyermekéveit Pápán és Csöngén töltötte. Gimnáziumi tanulmányait Szombathelyen, Győrben és Sopronban végezte. Első novelláját a szombathelyi Hír című újság közölte, a Pesti Hírlapban 1929-ben jelentek meg versei. 

    1932-ben már a Nyugatban is publikált, Babits és Kosztolányi személyes ismerőse volt. 

    1933 és 1938 között, többszöri megszakítással, Pécsett volt egyetemi hallgató. 

    1934 és 1938 között három kötetet adott ki. Két alkalommal a Baumgarten alapítvány jutalmazottja volt. Első kötete a Hideg van (1934.)

    1939-ben doktorált Halasy Nagy Józsefnél. Disszertációjának címe: A vers születése

    Pécsett 1941-ben állították fel a Városi Könyvtárat, amelynek megszervezésével és vezetésével Weörest bízták meg. Mivel ehhez a munkához se könyvtárosi végzettsége, se gyakorlata nem volt, az ehhez szükséges alapok egy részét Várkonyi Nándor mellett a pécsi egyetemi könyvtárban, másik részét a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárában szerezte meg. 

    1944 végén és 1945 elején Csöngén, a szüleivel vészelte át a háborús eseményeket. 

    1946 és 1947 között az Elysium, valamint a Fogak tornáca című köteteivel a kritika kereszttűzébe került. 

    1947-ben feleségül vette Károlyi Amy költőnőt. Állami ösztöndíjjal Rómában töltöttek egy évet. 

    1948 és 1951 között a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában dolgozott. 

    1951-től fordításokból élt, saját műveit nem publikálhatta. 

    1956-ban A hallgatás tornya című kötetével tért vissza az irodalmi életbe. 

    1964-ben előbb Párizsban, majd itthon is kiadták a Tűzkút  kötetet. 

    1968-ban megjelent a Merülő Saturnus című kötete. 

    1970-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Ez évben jelent meg az életművet összegző Egybegyűjtött írások a költő szerkesztésében, és nagysikerű verses regénye, a Psyché

    1977-ben készült el Három veréb hat szemmel című szöveggyűjteménye, amelyben a magyar költészet elfeledett értékeit tárta fel. Életében megjelent utolsó kötetei a Posta messziről és a Kútbanéző. 

    1989. január 22-én hunyt el hosszú betegség után.

    Nyitva tartás
    Igény szerint, előzetes bejelentkezéssel.
    Helyszín

    Csönge
    Rába utca 11.
    9513
    Magyarország