Baka István-emlékszoba

Szekszárd
    Emlékház

    Szekszárd főteréről rövid sétával érhető el a Babits Mihály utcában, a Séd patak kanyarulatánál a Babits Mihály Emlékház, a költő szülőháza. 1780 körül épült copfstílusban, és ma is eredeti állapotában áll. Babits nagyapja, Kelemen József 1855 körül vásárolta meg, közel száz évig állt a család tulajdonában, 1952-ben államosították az épületet. Az első kiállítás 1967-ben nyílt a földszinten. 1983-ban, a költő születésének 100. évfordulójára, szülőháza teljes egészében múzeummá vált. 2001-ben a Dienes Valéria Emlékszobával gazdagodott a gyűjtemény, 2005-ben pedig Baka István költő hagyatéka kapott helyet az emlékházban. 

    Annak ellenére, hogy a Baka István 1974-től családjával Szegeden élt, ezer szállal kötődött továbbra is Szekszárdhoz. Rendszeresen hazalátogattak a szülőkhöz, a barátokhoz, a költő alkotni is hazajárt a szülői házba. 

    Özvegye, Baka Tünde a tolnai megyeszékhelynek adományozta elhunyt férje hagyatékát, dolgozószobájának bútorait, mintegy 1500 kötetes könyvtárát, a háromezer lemezből álló gyűjteményét, kéziratait, fényképeket, használati tárgyakat. Az adományozáson kívül az emlékszoba berendezésénél is aktívan segített. A kiállítást Tolnai Ottó avatta fel 2005. április 11-én, a költészet napján. 

    Az emlékszobát enteriőrszerűen rendezték be, ide került a költő könyvtára, rengeteg dedikált kötetével, az írógépe, díjai, lemezgyűjteménye a saját lemezjátszójával, hiszen jellemző volt rá, hogy állandóan szólt nála a komolyzene. Íróasztala, berendezési és személyes tárgyai megidézik azt a szegedi életteret, ahol Baka István 1974-től haláláig élt és alkotott. 

    Kurátor: Lovas Csilla

    Arculat és tipográfia: F. Sági Apllónia

     

    Képeslap 1965-ből

    Mészöly Miklósnak

     

    Ültem a mélyzöld eternitlapos

    konyhaasztalnál s néztem, hogy a domb

    mögé – az űrbe – úgy bukik a nap,

    mintha a világ vége volna ott;

     

    s hol elsüllyedt, a felforralt sötétből

    kimenekültek mind az angyalok,

    félig megfőve már, – kendermagos,

    fehér és barna szárnyak seregétől

     

    tarkállt a téli alkonyati ég;

    csapkodtak, ám a köd-vattázta lég

    elnyelte vad kavargásuk zaját,

    csak szárnyhegyük koppant meg néha zárt

     

    ablakomon, majd kékes fényre gyúlt

    az üveg, és a pára, jégvirág

    hártyáján fölfénylett az esti város:

    egyszerre láttam most a Bartinát,

     

    Baktát, Csatárt, a Jobb- s a Balparásztát,

    a Sédet és a Vasuti Fasort,

    s a bérházat, hol az a lány lakott,

    akit nem mertem megszólítani;

     

    és mindent megtöltött az angyali

    szárnyverdesés, a hangtalan beszéd, –

    láttam, hogyan szélednek szerteszét,

    kísérnek át a pallón részeget,

     

    csitítanak elmérgesült vitát,

    szórnak csipetnyi sót a bablevesbe,

    s szerelmespárnak juttatnak szobát,

    a nagymamát templomba küldve este;

     

    láttam, hogy szunnyad el a kisgyerek,

    ha anyja vállán át föléhajol

    egy rézveres, de békés angyalorr;

    az állomásra épp bezakatol

     

    a vicinális Tolna-Mözs felől,

    s a forgalmista posztján, ott is egy

    vasutassapkás angyal tiszteleg,

    tollairól a zúzmarát lerázva;

     

    ekkor fogtam fel: angyalok lakása

    Szekszárd – a városom s a városod,

    de csak amíg a hó, az éj, a csönd

    párnázza, elfedvén a nappalok

     

    lótás-futását, otromba, rekedt

    lármáját, kútláncként csikorduló,

    de hazugságot felvonó szavak

    csörgését, – újra tó a Csörge-tó

     

    halott vizének jégkérge alatt,

    a régi házban verset ír Babits,

    Liszt zongorázik Augusznál, s szikáran

    ülsz a sarokban s hallgatod te is…

     

    Nem tudok rólad, félig tiltva vagy,

    és nem tudom még, hogy Te vezeted

    a leforrázott égi sereget:

    megrontott mézü múlt napok hadát,

     

    de már előre megmosolygod a

    Megbocsátás suta őrangyalát.

    (1990)

    1948. július 25-én született Szekszárdon. Nyolc évesen már verseket írt. Középiskolai tanulmányait a szekszárdi Garay János Gimnázium orosz tagozatán végzi.

    1967-ben megkezdi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem (ma Szegedi Tudományegyetem) magyar–orosz szakán.

    1969 február 1-jén házasságot köt egyetemi csoporttársával, Ökrös Tündével. Házasságukból két gyermekük születik, Ágnes (1973) és Tamás (1978). Szintén ebben az évben jelennek meg először versei a Tiszatáj folyóiratban. 

    1971–72-ben egy teljes tanévet Leningrádban töltött. Itt olvasott először szamizdat irodalmat. Megismerkedett a 20. századi orosz líra lágerekben elpusztított, vagy emigrációba kényszerített alakjainak költészetével: Brodszkij, Mandelstam verseivel.

    1972 és 1974 között magyart és oroszt tanít a szekszárdi Egészségügyi Szakközépiskolában.

    1974-től Szegeden a Kincskereső munkatársa, főmunkatársa, majd 1993-tól nyugdíjazásáig főszerkesztő-helyettese volt.

    1975-ben megjelenik első verseskötete, a Magdolna-zápor

    1984-ben megjelenik első próza- és drámakötete, a Szekszárdi mise.

    1990-ben válogatott és új verseket tartalmazó kötetet ad ki Égtájak célkeresztjén címmel.

    1995. szeptember 20-án hunyt el Szegeden. Szülővárosa alsóvárosi temetőjében nyugszik.

     

    Összeállította: Lovas Csilla

    Nyitva tartás
    keddtől vasárnapig 10 és 17 óra között
    Helyszín

    Szekszárd
    Babits Mihály utca 13.
    7100
    Magyarország

    Telefon