Csokonai Vitéz Mihály Emlékhely és Kulturális Központ – Csurgó

Csurgó
    Emlékház


    Csurgó Táncsics téri épületében berendezett, Legalább álmodj velem című tárlat a költő életének legfontosabb színhelyeire: Debrecenbe, Pestre, Pozsonyba, Komáromba, Csurgóra kalauzolja el a látogatókat, hogy bemutassa életművét, és a jelen olvasói, színházlátogatói számára is élővé, még élvezetesebbé tegye a több mint kétszáz évvel ezelőtt írott műveit.
    Csokonai Vitéz Mihály után nem maradt fenn semmilyen tárgy, még a síremléke sem a valódi sírja fölött áll Debrecenben. 
    A kiállítás egyetlen ránk maradt örökségét, az életművét mutatja be, a költő élettörténetébe ágyazva. „Bennem tenger vers vagyon” / „Én bővölködöm versekben” – írta, s a sokféle műfajt, hangot, stílusváltozatot érzékeltetik a vers-, színmű- és levélrészletek. Az írott szóhoz válogatott tárgyak a művekre hangolódást segítik.

    Egyéb információk

    A kiállítás címe: Legalább álmodj velem...
    Kurátor: Demeter Júlia 
    Látványterv: Kemény Gyula 
    Grafika: Mezei Ildikó 

     

    1773. november 13-án született Debrecenben, édesapját, a sebész-borbély mestert korán elvesztette, az árván maradt család elszegényedett.

    A Debreceni Református Kollégiumban kezdte el tanulmányait, már ekkor írt verseket, nyelveket tanult, jártas volt a kor irodalmában. Jó eszű diák volt, az alsóbb  osztályok tanításával is megbízták, de rendszeres kicsapongásai miatt többször is összetűzésbe került az iskola vezetőségével. 

    1795-ben kirúgták a kollégiumból, magaviseleti okokra hivatkozva, de közrejátszhattak politikai okok is. Ebben  az évben robbant ki a Martinovics-ügy, és ekkor fogták el Csokonai barátját, Kazinczyt is. 

    1795-től egy évig a Sárospataki Kollégiumban tanult jogot. 

    1796-ban Pozsonyba utazott, ahol az országgyűlés ideje alatt kiadta a Diétai Magyar Múzsa lapot. 

    1797-ben ismerkedett meg Vajda Juliannával, aki a Lilla-versek múzsája. A nagy szerelem végül beteljesületlen maradt, Julianna 1798-ban férjhez ment egy kereskedőhöz.

    1799 júniusától a csurgói gimnázium segédtanára lett. A csurgói diákokkal Csokonai iskolai színpadot szervezett, és előadták Az özvegy Karnyóné és A cultura című darabjait. Egyévnyi csurgói tartózkodása után ismét visszatért Debrecenbe özvegy édesanyjához.

    1805. január 28-án hunyt el, egy hosszas tüdőgyulladásos betegség következtében. Csokonai költői munkássága  mindössze bő másfél év volt, de ez idő alatt a kor lírai nyelvének szinte minden irányát kipróbálta, egyszerre volt poeta natus és poeta doctus, aki a diákköltészettől a vígeposzig számos költői formában jelentős műveket alkotott. 

    Nyitva tartás
    Keddtől csütörtökig 13-tól 16 óráig, pénteken 13-tól 15 óráig-
    Szombaton (előzetes bejelentkezés szükséges) 10-től 15 óráig-
    Előzetes bejelentkezés munkanapokon 8-tól 16 óráig.
    Helyszín

    Csurgó
    Táncsics tér 1.
    8840
    Magyarország