Az egykori Ozora és a Nagyvendéglő

Ozora a 20. század első felében a környező vidék egyik helyi központjaként működött, vásárok és ünnepek alkalmával nyüzsgő, sokszínű élet folyt itt. A Nagyvendéglő vagy Nagykocsma a település egyik nevezetes intézménye volt. Jelentőségét kulturális vonatkozásai is kiemelik – a magyar irodalom két neves alakjának, Petőfi Sándornak és Illyés Gyulának a neve fűződik az épülethez. A fiatal, lánglelkű költő vándorszínész éveiben (1841. július 31-én) először az ebben a vendéglőben kialakított színpadon aratott kétes sikert Gvadányi József A peleskei nótárius című darabjában. Kalandját később egy versében is (Levél egy színész barátomhoz) megénekelte. Illyés Gyula, aki a közeli puszták egyikén született, gyermekkori emlékek sokaságát őrizte az 1910-es évek Ozorájáról. A Nagyvendéglő évtizedeken keresztül családjának – előbb apai nagybátyjának, Raisz Károlynak, majd nővérének, Illés Klárának – tulajdonában volt, így rokoni látogatásokon és később már íróként is visszajárt ide anyagot gyűjteni. 

Illyés bejáratos volt a vendéglőbe, az 1930-as években itt írta – más kisebb alkotások között – a Puszták népe és a Petőfi című műveinek jelentős részét és az Ozorai példa című elbeszélő költeményt. Az utóbbi mű tükrözi 1848 szellemiségének elevenségét a 20. század elejének magyar vidékein, a Petőfi pedig a 19. század költőjének kultuszát, mely Illyés korai irodalomhoz való viszonyának is meghatározója volt. 1953 körül keletkezett regényének, az Ítélet előttnek színhelyéül a Menyőd álnévre keresztelt Ozorát választotta, középpontjában a nagyvendéglővel, melynek fiatal vendéglősnéjében és annak öccsében magának az írónak és nővérének alakját sejthetjük. A műben megfigyelhetjük a jellegzetes mezőváros társadalmi tablóját, valamint pontos leírást kapunk a vendéglő életéről is. Az épületben két vendéglátó helyiség működött, a "fehérabroszos" vendéglő terem, ahová a helyi elit volt bejáratos, és a zöld asztalos söntés, amely egyszerűbb italmérést jelentett. A hátsó traktus felé eső helyiségeket a hosszú, petróleumlámpával világított folyosó kötötte össze, végén a konyhával. Innen nyíltak a sötétbarna ajtók a kamrákba, pincébe, padlásfeljáróra, vendégszobákba, és a vendéglőt működtető család szobáiba is. Az épület tehát több funkciót ellátott, jellegzetes színfoltja volt a korabeli Ozora életének. Azonban a második világháború pusztítása után már nem nyerte vissza korábbi jelentőségét, Ozora és vele együtt a Nagyvendéglő egy letűnt kor emlékeivé váltak.