1800. december 1-én született Kápolnásnyéken kilencgyermekes, szegény, katolikus, nemesi családban. Latinos műveltségű, puritán apja, aki gazdatiszt, majd bérlő a Nádasdy grófok Fejér megyei birtokán, szigorú, erkölcsös nevelésben részesíti, és büszke hazafiságra neveli. A család a jobb anyagi boldogulás reményében Mihályt jogi pályára szánja.

1811-ben a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban kezdi, majd 1817-ben Pesten a piaristáknál fejezi be a középiskolát. Már gyermekkorában verselget, maga írja egy önéletrajzában: „még kisdeák koromban igen megkedveltem a római mértékű versek hangjait, s a puszta hang után már akkor kezdettem deák verseket irkálni.”1816 őszétől házitanítóskodásból kénytelen fenntartani magát. 

1817-ben meghal apja. A család megélhetése egyre nehezebbre fordul.

1817 őszén filozófiai tanulmányokat kezd a pesti egyetemen, ezt három év múlva jogi stúdiumok követik. Ez év novemberében nevelőként helyezkedik el a nagybirtokos Perczel-családnál, ahol egy év megszakítással 1826-ig áll alkalmazásban. Tanítja Perczel Mórt, a szabadságharc későbbi tábornokát, Miklóst, a későbbi honvéd ezredest és Sándor bátyjukat.

1820-ig Perczelékkel Pesten él. Eközben ismerkedik a magyar irodalommal: mindennapos olvasmányai között vannak Zrínyi Miklós, Rájnis József, Révai Miklós, Baróti Szabó Dávid, Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc,  Kisfaludy Sándor és Károly, Virág Benedek, Gyöngyösi István munkái. Ősszel tanítványaival a Tolna megyei Börzsönybe, a Perczel-család birtokára utazik. 

1820-tól 1822 novemberéig nevelő Börzsönyben, közben magántanulóként folytatja jogi stúdiumait. Használhatja a nagy Perczel-könyvtárat, sokat olvas, de ír is. Ugyanebben az évben A hűség diadalma címmel elkészül négy énekből álló elbeszélő költeménye, amelyben először tűnik fel a romantikus tündérvilág ábrázolása. A Perczel-családnál beleszeret tanítványainak nővérébe, a bakfis Etelkába. Iránta érzett viszonzatlan szerelme éveken át elkíséri. Kétségekkel teli versek sora születik, ábránd, csüggedés túlcsorduló képei jelennek meg a költeményekben. (Bátortalan szerelem, 1823) A Börzsönyben töltött két esztendő alatt köt barátságot a közeli Bonyhád plébánosával, az irodalomértő Egyed Antallal és káplánjával, Teslér Lászlóval. Mindketten jelentős könyvtárral rendelkeznek, maguk is tollforgatók: drámát írnak, fordítanak. Ők adják Homérosz, Tasso, Shakespeare, Goethe és Schiller műveit Vörösmarty kezébe, aki ez idő tájt élénk és tartalmas levelezésben áll a pesti egyetemen megismert, pap-tanár barátjával, Klivényi Jakabbal. 

1822 novemberétől 1823 novemberéig Vörösmarty Görbőn tartózkodik, ahol Perczel Sándor ajánlása révén Csehfalvay Ferenc Tolna megyei alispán mellett, jurátusok között tölti joggyakorlatát. Az átmeneti felszabadulás a nevelősködés alól gondtalanabb, bohém napokat hoz, de más eredménnyel is jár. A szülői házban beléplántált, majd az irodalmár körökben új értelmezést és intenzitást nyert hazaszeretet érzéséhez határozott osztrák-ellenesség társul, amelyet táplálnak a megyénél tapasztaltak: a megyei ellenzék erősödése, bátorsága. Ez a kör gyakran szembe mer helyezkedni a központosított önkényuralom nyomásával. Versein nyomot hagynak hazafias érzületének indulatai (Fehérvár, 1823; A farkas, 1823; A három egyesült fejedelmekre, 1823).

1823-ban felveszi a kapcsolatot az Aurorát szerkesztő Kisfaludy Károllyal. Belefog az évek óta tervezgetett drámai trilógiájának írásába. Első része, a Zsigmond. Ezt a jóval sikerültebb és a korában népszerű Kont történetét feldolgozó Bujdosók (1825) követi, amely végül 1830-ban átdolgozott formában lát napvilágot. A trilógia tervbe vett harmadik részét Vörösmarty a Bujdosók utolsó jeleneteibe sűríti.

1824-ben sikeres ügyvédi vizsgát tesz. Bohózattal, vígjátékkal kísérletezik (Ypsilon háború, Az elbúsult deák).

1825-ben a Zalán futása című eposz hozza meg számára a hírnevet. A cselekmény Árpád vezér Zalán elleni harca valamint Hajna, Ete és a délszaki tündér szerelme köré fonódik. Az ossziáni hangulatot is felvillantó mű megformálásához egyként járul hozzá a magyar honfoglalási eposz megteremtésének és dicső történelmi tettek felmutatásának vágya, a homéroszi minta, illetve a latin verselési gyakorlat. Kimutathatóan hatással vannak a munkára Shakespeare királydrámái, a magyar íróelődök, Zrínyi, Dugonics, Baróti Szabó Dávid magyar héroszokat megéneklő költeményei, valamint a reménytelen szerelem komorsága. Az eposz szerelmi szálát a költő a harcok földi világából részben mesés tündérvilágba helyezi át. Ugyanebben az évben megjelenik két elbeszélő költeménye, a Cserhalom és az Eger. Írásainak hangvételén nyomot hagy magánéletének reménytelensége, viszonzatlan szerelmének borongása. Szereplőinek hazafisága azonban példamutató; helytállásukkal győzedelmeskednek a rájuk törőkkel szemben. 

1826 augusztusában megválik a Perczel családtól, nevelői teendőit átadja öccsének, Ferencnek. Budára költözik barátjához, Stettner Györgyhöz, és elhatározza, hogy írásból fog megélni. Elkészül Délsziget című töredékes formában maradt elbeszélő költeménye, amelynek cselekménye egy szigetre vetődött fejedelmi fiúgyermek fantasztikus, szimbolikus és mesés elemekkel átszőtt kalandjai köré szövődik. Az Auróra megjelenteti a népmesék világát megidéző Tündérvölgyet, amelynek írásába még 1825-ben fogott, s amelyet a János vitéz elődjeként szoktak emlegetni.

1827-ben átdolgozza 1821-ben megkezdett szomorújátékát, a Salamon királyt. 

1828 januárjától szerkeszti a Tudományos Gyűjteményt és annak irodalmi melléklapját, a Koszorút. Ezt a hivatalát 1832 januárjáig látja el. 

1830-ban allegorikus, hexameteres elbeszélő költeményt ír A Rom címmel. A főhős három kívánságának teljesülését követően jut el erkölcsi magaslatokra: egyéni boldogságát félretolva a közösség boldogulását helyezi előtérbe, harcba száll egy rab nép szabadságának kivívásáért, küzdelme azonban tragikus bukással ér véget.

1830 novemberében a működését megkezdő Magyar Tudós Társaság (Akadémia) beválasztja nyelvtudományi osztályának tagjai közé. A későbbi években nyelvészeti munkái jelentősek: szerkesztett szótárat, nyelvtant és helyesírási szabályzatot.

1831-ben megjelenik a Csongor és Tünde. A mű a tündérek, a mesék birodalmába vezet, más síkon azonban a szimbolikus jelentésű szereplők révén filozófiai problémákat feszeget: hősei a boldogságot keresik, a lét értelmét kutatják. Nyelvezete könnyed, amelyet a népi figurák, Balga és Ilma szerepeltetése játékos humorral fűszerez. „Csongor kincs […] Vörösmartynk nagy költő” – írja Kölcsey egy levelében Bártfay Lászlónak.

1830 és 33 között számos epigrammát ír, melyeknek fő tárgya a tetteket követelő hazaszeretet, illetve nemzeti történelmünk nagyjainak példái (A hazafiak, 1830; Szent László, 1833; Hunyadi halála, 1833). Ekkor születik szerelmi költészetének egyik legéteribb darabja, a Szép Ilonka, (1833). 

1833-ban Vérnász című drámájával elsőként nyeri el az Akadémia száz arannyal járó drámai pályadíját. Megjelenik munkáinak három kötetes kiadása, melyre Kisfaludy Sándorral megosztva az Akadémia nagyjutalmát kapja. Vörösmarty tekintélye, népszerűsége egyre nő. Barátjának mondhatja Deák Ferencet, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, támogatójának Széchenyi Istvánt. 

1834-ben a Várszínházban előadják a Kincskeresők (1832) és a Vérnász (1833) című drámáit. Ez évben kapja meg a Marczibányi-alapítvány díját a Zalán futásáért.

1835-ben a titkos rendőrség részben írásai, részben a Tudós Társaságban kifejtett tevékenysége miatt figyeltetni kezdi mint politikailag gyanús személyt.

1836-ban az Auróra hasábjain közzé teszi a Szózatot. Az 1832–36.évi országgyűlést követő csalódottság érzése drámai hangvételt visz hazafias költészetébe, öntudat és eltökéltség jelenik meg a sorok között. Alapítóként részt vesz a Kisfaludy Társaság létrehozásában.

1837 januárjában Vörösmarty Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel együtt kiadja az Athenaeumot. Ez a hetente kétszer megjelenő irodalmi lap rövid idő alatt meghatározó szerepre tesz szert a szellemi közéletben. 1843-ig jelenik meg.

1837. augusztus 22-én Vörösmarty Árpád ébredése című darabjával nyitják meg a Pesti Magyar Színházat (1840-től Nemzeti Színház), amely számára több drámát is ír. Shakespeare-fordításaival, színikritikáival egyként hozzájárult a magyar színjátszás és kritika fejlődéséhez.

1838-ban megjelenik Marót bán című drámája, amelyet szintén a Pesti Magyar Színház mutat be.

1840-ben saját költségén négy kötetben kiadja Újabb munkáit, és megszületik a nyomtatás 400. évfordulóját ünneplő A Guttenberg-albumba című költeménye. 

1841-ben megismerkedik Csajághy Laurával. Vörösmarty híres, Csiga vendéglőbeli asztalánál már nem csak irodalom, színház és nyelvészet a téma; egyre gyakoribbá válnak az aktuális politikai viták, latolgatások.

1842-ben a Nemzeti Kör elnökévé választják, szereplője lesz a politikai közéletnek. Költészetében ekkor az óda válik vezető műfajjá, amely összhangban van mozgósítani kívánó indulatai kifejezésével. A Magyar Tudós Társaság 200 arannyal járó nagydíjjal jutalmazza 1840-ben napvilágot látott Újabb munkáit.

1843-ban feleségül veszi a nála majd huszonöt évvel fiatalabb Csajághy Laurát. Ekkor írja érett szerelmi költészetének legszebb darabjait (Laurához,  Ábránd, A merengőhöz).

Az 1843–44. évi országgyűlés reményvesztetté teszi a reformtörekvésben bízókat. Vörösmarty lírájának hangja komorabbá válik.

1844-ben Pesten a Nemzeti Színházban bemutatják a Czillei és a Hunyadiak című drámáját. 

1844 decemberében veti papírra, s 1845. január 1-én lát napvilágot a Pesti Divatlap hasábjain a Gondolatok a könyvtárban című költeménye. 

1846-ban születik meg Országháza című verse, amely allegóriái és zaklatott, hömpölygő asszociációi erejével sugallja a költő radikalizálódó gondolatait.

1847-ben az Ellenzéki Kör Vörösmartyt alelnökének választja.

1848-ban, a forradalom kitörésekor Szabad sajtó című versével üdvözli a szó és gondolat szabadságát. 1848 nyarán a bácsalmási választókerület követe lesz.

1849-ben követi a Pestről elköltözött kormányt Debrecenbe, majd vissza a fővárosba, ahol kinevezést kap a kegyelmi törvényszékhez. Szegedre is, Aradra is követi a kormányt. Világos (augusztus 13.) után, családjától elszakadva, hónapokon át bujdosni kényszerül. Decemberben Pesten jelentkezik a hatóságoknál.

1850-ben perbe fogják, de az eljárást elhalasztják, később pedig felmentő ítéletet kap. Előszó című, keserűséggel telt, fájdalmas versében úgy siratja az elbukott szabadságharcot, hogy a teremtés egészét mutatja elhibázottnak.

1850-től családjával Csepelen, Baracskán és Kápolnásnyéken él, földet bérel, gazdálkodik, ami nem jár sok eredménnyel. Sokat betegeskedik.

1854-ben a testben s lélekben megtört költő érzelmeinek szabad áradást engedve veti papírra víziószerű romantikus költeményét, a Vén cigányt.

1855 őszén gyógyulásban bízva, feleségével Pestre utazik.

1855. november 19-én hal meg Pesten. Elvesztését egy nemzet siratja, temetése a Bach korszak elleni hatalmas, néma tüntetéssé alakul.